Zelenszkij váratlanul felbukkant Brüsszelben
Az ukrán elnök szerint országának szüksége van a vezetők támogatására, ezért ment Brüsszelbe.
Az Ukrajnát és Izraelt sújtó tragédiák „különbözőek, de mindkettő óriási”– nyilatkozta az ukrán elnök.
A France24 arról számolt be, hogy az ukrán vezető kedden azt mondta, hogy „az Izraelt és a Gázai övezetet elborító erőszak azzal a kockázattal jár, hogy a nemzetközi figyelmet elvonja a saját országában zajló háborúról”.
Fennáll a veszélye annak, hogy a nemzetközi figyelem elfordul Ukrajnáról, és ennek következményei lesznek”
– hangzott el a France 2 francia műsorszolgáltatónak adott interjújában.
Az Ukrajnát és Izraelt sújtó tragédiák „különbözőek, de mindkettő óriási” – mondta.
A lap arról is beszámolt a NATO közlése nyomán, hogy Volodimir Zelenszkij szerdán először látogatott el a katonai szövetség brüsszeli főhadiszállására az orosz-ukrán háború kitörése óta.
Az ukrán elnök Jens Stoltenberg szövetségi vezetővel együtt szólalt fel a sajtó előtt a NATO védelmi minisztereinek találkozóját megelőzően.
Hozzátették, Zelenszkij a belga fővárosban sürgette a Nyugatot, hogy
gyűljön össze Izrael népe körül, ahogyan azt Ukrajna körül tette Oroszország inváziója után,
és mutassa meg nekik, hogy nincsenek »egyedül«”.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukrán elnök szerint országának szüksége van a vezetők támogatására, ezért ment Brüsszelbe.
„Azt javaslom a vezetőknek, hogy menjenek Izraelbe, és támogassák az embereket. Csak az embereket, nem beszélek semmilyen intézményről, csak támogassák az embereket, akiket terrortámadások érnek” – jelentette ki a NATO főhadiszállásán tett látogatásán.
Nyitókép: OLIVIER MATTHYS / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.